Jelenlegi hely

Cukrászműhelyben nosztalgiázott Görög Zita és Nacsa Olivér

Cukrászműhelyben nosztalgiázott Görög Zita és Nacsa Olivér

Különleges osztálytalálkozón vettek részt a sztárok

Közel húsz évvel ezelőtt közös iskolapadot koptatott Görög Zita és Nacsa Olivér, akik nem mindennapi helyszínen emlékeztek vissza tinédzserkori csínytevéseikre. A két híresség egykori közös osztálytársuk, Hlatky-Schlichter Hubert éttermébe látogatott, hogy a nosztalgiázás közepette egy-egy tányérdesszert¬* készítésének fortélyait is ellessék.
 
Cukrászműhelyben nosztalgiázott Görög Zita és Nacsa Olivér Gimnáziumi hangulat költözött a KIOSK-ba, ahol évek után először találkozott hármasban a népszerű fővárosi találkozóhely tulajdonosa, Hlatky-Schlichter Hubert, valamint Görög Zita és Nacsa Olivér. A rögtönzött osztálytalálkozón azonban a fiatalkori történetek mellett a cukrászmesterség is helyet kapott.
 
Ki hinné, hogy Zita egykor nehezen illeszkedett be a csapatba, ráadásul nem először vett leckéket Huberttől, hiszen kamaszként ő tanította lovagolni. A konyhában otthonosan mozog, de ha cukrászkodásról van szó akadnak nehézségei.
 
„Hetente legalább háromszor meleg étel kerül az asztalra, gyakran főzök, de a sütést és az azzal járó pepecselést is szeretem, bár sajnos a bonyolultabb édességek nem az erősségeim. Nagyon élveztem, hogy most elleshettem egy-két praktikát. A fiúkkal pedig külön élmény volt, mindig nagyon jókat tudunk együtt nevetni. Huberttel máig rendszeresen találkozunk, nem csak tőle tanultam először lovagolni, de egy barátnőnkkel ők ketten fogadtak be, amikor kezdetben mindenki csúfolt az osztályban a kissé palócos nyelvjárásom miatt” – mondta Zita, aki anno egy Nógrád megyéből költözött a fővárosba. „Olivér már akkoriban is ontotta a poénokat. Minden szünetben a tanárainkat és az ismert közéleti személyiségeket parodizálta” – tette hozzá a csinos modell-műsorvezető.
 
Olivértől sem áll távol a gasztronómia, a közös program alkalmával pedig azt is elárulta: kamaszként még Zita ágyában is megfordult.
 
Cukrászműhelyben nosztalgiázott Görög Zita és Nacsa Olivér„Rajongok a gasztronómiáért, általában az utazásaim is eköré szerveződnek. Régóta tervezem, hogy beiratkozom egy főzőiskolába, mert eddig csak inkább fogyasztói oldalról csodáltam ezt a művészetet. Most azonban volt lehetőségem a KIOSK kulisszái mögött közelebbről belepillantani a fortélyokba” – mondta Olivér, aki a cukrászkodás közben régi közös élményeikről is mesélt. „A gólyatáborból kis híján hazaküldtek minket Zitával, mert beosontam a női szekcióba, és a tanárnő elől végül kénytelen voltam Zita ágyában elrejtőzni. Nagyon jó közösség volt a miénk, Zita tele volt színészi ambíciókkal, Hubert pedig már akkor is egy jelenség volt”.
 
Hlatky-Schlichter Hubert örömmel látta vendégül egykori gimnazista társait. „Olyan mintha semmit nem változunk volna azóta. Egy kísérleti jelleggel indult művészosztály voltunk, bár közösen csak két évig tanultunk együtt – Zita a modellkedés miatt esti tagozatra váltott, én pedig Esztergomban folytattam a gimnáziumot. Rengeteg közös élményünk van, különösen Zitával, például neki köszönhetem életem egyetlen puskázós lebukását” – nosztalgiázott Hubert. „Mindig jó őket újra látni, örülök, hogy ezúttal adhattam nekik egy kis ízelítőt a hétköznapjaimból és a tányérdesszertek elkészítésének fortélyaiba kalauzolhattam őket”.
 

További cikkek hasonló témában

Interjú Béres Alexandrával

Béres Alexandra sokak számára példakép, hiszen nemcsak elért...

Angelina Jolie a gyerekek kedvenc gonosztevője

Íme a 28. Kids’ Choice Awards díjazottjai

Cukrászműhelyben nosztalgiázott Görög Zita és Nacsa Olivér

Különleges osztálytalálkozón vettek részt a sztárok

Sztárportré

A jelen: Péterfy Bori és Ihos József riportja!