Jelenlegi hely

Nyeregbe – elkezdődött a bicikliszezon!

Nyeregbe – elkezdődött a bicikliszezon!

A szezon első rendezvénye az ÁRKÁD Downmall lesz 

A tavasz közeledtével egyre több bicikli kerül elő a garázsokból és veszik újra birtokba az utakat. Vannak, akik a munkába járás eszközének használják a kerékpárt vagy a tökéletes edzésformát látják a biciklizésben, mások kikapcsolódásként is szívesen választják– akár egyénileg, akár csoportosan, de egyben nagyon látványos sport is tud lenni. Pontokba szedtük, miért is szeretjük a kerékpározást, és hoztunk néhány érdekességet is! Ha pedig egy igazán látványos rendezvényen szeretnél közelebbről megismerkedni a freestyle biciklizés világával, akkor látogass el az ÁRKÁD-ba, ahol Európa egyik legőrültebb kerékpáros verseny, a Downmall vár március 2-án.

Mit is érdemes tehát tudni a kerékpározásról?

1. Egy kis történelem!

A bicikli története régre nyúlik vissza. A közlekedésre szánt eszközt, amelyet még lábbal kellett előre lökni, 1817-ben alkotta meg Karl Drais német báró. A pedálhajtással 1839-ben a skót származású Kirkpatrick Macmillan fejlesztette tovább a kerékpárt. A következő állomás a velocipéd volt, amelyet Pierre Michaux mutatott be az 1867-es párizsi világkiállításon, és amelyeket az első keréken található pedállal hajtották. 1885-ben jelent meg a fékkel felszerelt, lánchajtásos biztonsági kerékpár John Kemp Starleynek köszönhetően. Ekkor született meg a modern kerékpár, amelynek kerekei nemsokára gumiabroncsot is kaptak. Majd az 1910-es évektől elkezdődött a kerékpárok nagyüzemi tömeggyártása, amely mindenki számára elérhetővé vált.

2. Kinek köszönhetjük a kerékpár szavunkat?

A kerékpár szó Szekrényessy Kálmán nevéhez fűződik. Szekrényessy igazi polihisztor volt: az első magyar sportújság, valamint a Magyar Testgyakorlók Körének (MTK) alapítója, világhírű sportoló, aki elsőként úszta át a Balatont, és több sportágat is meghonosított hazánkban.

3. Mozgás és kikapcsolódás

A kerékpározás egy olyan aerob mozgásforma, amit mindenki gyakorolhat kortól, nemtől, edzettségtől függetlenül, egyedül, családdal vagy csoportosan is. Sőt, a túlsúly, az ízületi probléma, a gerinc- vagy hátprobléma sem kizáró ok. Van még ilyen sport? Kiváló élettani hatásai mellett a biciklizés remek kikapcsolódási program is, a napsugarak előbújásával a biciklik is előkerülnek: számos túraútvonal és felfedezni való táj várja a kirándulni vágyókat. 

4. Biciklizéssel az egészségért és fittségért

A biciklizés rendkívül sokoldalú mozgásforma. A rendszeres kerékpározás többek között pozitívan hat szívünk és érrendszerünk egészségére, edzi a tüdőt, javítja az állóképességet, erősíti az immunrendszert. Segít az érelmeszesedés, az elhízás és a cukorbetegség megelőzésében, valamint csökkenti a szívinfarktus kialakulását is. Minden izmot átmozgat, nem csak a combot, vádlit és feneket formálja, a felsőtestet is edzi. Az anyagcsere felpörgetésével kiváló eszköz az alakformálásra. Egy óra tempós biciklizéssel akár 500-700 Kcal-t is el lehet égetni, de már egy órán át tartó, alacsony intenzitású szobabiciklizés is 300Kcal-t igényel.

5. Járj trendin a munkába!

A munkába biciklizést egyre többen választják: egyrészt környezetkímélő, másrészt nem kell attól tartanod, hogy lerobban valamilyen közlekedési jármű. Ráadásul a divatos öltözködést sem kell kizárni: akár szoknyában is bátran biciklire pattanhatsz, csak a szoknya hosszára kell odafigyelni! A budapesti Árkád üzleteiben nem csak sportos, de trendi ruhákat is be lehet szerezni a kezdődő bicikliszezonra.

6. Biciklis versenyek

A jó idő közeledtével egyre több amatőr és profi verseny is várja a kerékpározás szerelmeseit. Az első kerékpárversenyt egyébként 1869-ben Párizsban rendezték meg. Ezt követően nem sokkal már külön pályák, velodromok épültek a bicikliversenyzéshez. Európa első velodromja Budapesten épült az 1896-os millenniumi ünnepségsorozatra. Budapest a napokban is otthont ad egy izgalmas versenynek: 2019. március 2-án az Örs vezér téren található bevásárló központ őrült BMX és MTB Freestlye verseny helyszínévé válik, ahol még a mozgólépcsőket is bringások foglalják el. Gyorsaság és látványos trükkök várják a látogatókat a rendezvény során, érdemes ellátogatni!

Akár érdekes programokat, akár trendi kiegészítőket keresel tehát a bringás életmódhoz, akkor látogass el az ÁRKÁD-ba, ahol mindkettőt megtalálhatod.

További cikkek hasonló témában