Jelenlegi hely

Salvador Dalí: „Az egyetlen különbség köztem és egy őrült között, hogy én nem vagyok őrült”

Salvador Dalí: „Az egyetlen különbség köztem és egy őrült között, hogy én nem vagyok őrült”

Salvador Dali művészetét nem csak festményei jellemzik – habár ezek a legismertebbek. Tucatnyi könyvet írt, szobrászkodott, fotózással és filmezéssel is foglalkozott, valamint számos illatot köszönhetünk neki.

 „Az öt érzék közül vitathatatlanul a szaglás az, mely a leginkább közvetíti a halhatatlanság érzését." – mondta. Sokan zseninek tartották, sokan bohócnak, Ő maga erről így nyilatkozott: „Képtelenség lenne a Földön élni, ha két- vagy háromszáz Dalí létezne egyidejűleg. De aggodalomra semmi ok, ez nem fordulhat elő.”


Első parfümjét 1983-ben adta ki „Salvador Dali Parfum” név alatt, ugyanez a nemzetközi piacon 1985-ben jelent meg „Femme” néven. A mester azonban nem csak a parfümöket, hanem az azokat tartalmazó palackokat is megálmodta. A Dali-féle parfümös üvegek ma már önmagukban is művészi értékűek: legtöbbször Praxitelész – Aphrodite szobrának arcát bontotta részletekre, külön élettel ruházva fel az istennő ajkát és orrát. A futurisztikus megjelenésű illatok sokáig ritkaságnak számítottak, ugyanis limitált példányszámban jelentek meg és minden üveg művészi alkotásnak számított. A limitált, már nem kapható parfümöket szülővárosában, a spanyolországi Figueresben található Dali Múzeumban tekinthetjük meg, és kiállításuktól számított 60 év elteltével lehet majd megvásárolni azokat – aranyárban.

A XX.század egyik legismertebb, legellentmondásosabb művészének jelenleg forgalomban lévő illataihoz manapság abszolút pénztárca-barát áron juthatunk hozzá, érdemes tehát beruházni egy-két darabra. A parfum.hu kínálatában rengeteg Dali parfüm közül választhatunk.

https://www.parfum.hu

További cikkek hasonló témában

100% arabica – 100% kényeztetés Tchibo Exclusive - kávéínyenceknek

A kávé szerelmesei pontosan tudják, hogy mekkora különbség lehet...

A hanuka története

A hanuka szó jelentése: megszentelés, megtisztítás. Az egyik...

A bor lehet gyógyszer is

A kardiológusok a szívvédő hatása miatt ajánlják a rendszeres,...

A kapcsolatban élők majd 30%-a...

...szívesebben tölti párja nélkül az éjszakát. A nőket jobban...