Jelenlegi hely

4+1 megdöbbentő adat az újrahasznosításról

4+1 megdöbbentő adat az újrahasznosításról

Az Újrahasznosítási Világnap arra hívja fel a figyelmet: az újrahasznosítás rendkívül fontos szerepet játszik Földünk erőforrásainak megőrzésében. A Sansin 4+1 megdöbbentő adattal mutatja be, mennyire súlyos problémát jelent a hulladéktermelés. Tudta, hogy Önre is jut évente 45 kilogramm műanyag? Vagy hogy 25 ezer liter vizet spórolunk meg egyetlen tonna papír újrahasznosításával?

Tavaly már július 29-én elértük a túlfogyasztás napját. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon lépte át az emberiség fogyasztása azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni. Íme, 4+1 megdöbbentő adat arról, mennyire súlyos problémát jelent bolygónknak a hulladéktermelés:

2,1 milliárd tonna – ennyi volt a világ hulladéktermelése 2018-ban. Ráadásul a szemét 79 százaléka lerakókba kerül. 12 százalékot hasznosítunk az energetikában, és újrahasznosítani mindössze 9 százalékát tudjuk. Az illegális hulladéklerakás következtében rengeteg szemét kerül természetes vizeinkbe, folyóinkba, majd az óceánokba. A hulladék lebomlása jelentős mennyiségű üvegházhatású gázt hoz létre, így nagyban felel a környezetszennyezésért és a klímaváltozásért.

45 kilogramm – ennyi műanyag jut évente minden egyes emberre a Földön. A világban előállított műanyag mennyisége 1950 óta 1,5 millió tonnáról 359 millió tonnára nőtt. A műanyag csomagolások körülbelül 95 százalékát továbbra is csupán egyszer használjuk. Előrelépést hozhat a felhasználásban, hogy 2021-től tilos forgalomba hozni az Európai Unióban többek között egyszer használatos evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat és fülpiszkálókat.

25 ezer liter – ennyi vizet spórolunk meg egyetlen tonna papír újrahasznosításával, ráadásul 17 fát is megmentünk. Egy átlagos irodai dolgozó 10 ezer papírlapot használ el egyetlen évben. Pedig aligha lehetetlen csökkenteni ezt a számot!

60 nap – mindössze ennyire van szükség ahhoz, hogy az alumíniumból a szemétbe dobást követően új termék készüljön. Az alumínium a leggyakrabban újrahasznosított anyagok egyike, és gyakorlatilag korlátlanul, örökké újrafeldolgozható.

28 milliárd tonna – ennyi üvegpalack kerül évente szemétlerakókba világszerte. Ebből a mennyiségből másfél hetente meg lehetne tölteni a New York-i Empire State Buildinget. Miközben, ha szín szerint válogatva gyűjtjük az üvegeket, akkor azok szinte 100 százalékban újrahasznosíthatók, jelentős minőségromlás nélkül. A zöld üveg például akárhányszor újrahasznosítható anélkül, hogy romlana a minősége. Az újrahasznosításhoz pedig 10-20 százalékkal kevesebb energia szükséges, mint az új üveg gyártásához.

Az adatok forrása: statista.com, Eurostat, roadrunnerwm.com

További cikkek hasonló témában

Lakto-vegetáriánus táplálkozás

A lakto vegetáriánus táplálkozás egy fajtája a vegetáriánus...

8+1 tipp, hogy milyen ajándékot adj egy környezettudatos embernek

Az ajándékozottad számára fontos a környezetvédelem, és szeretnél...

Szilveszteri és újévi hagyományok

Szinte minden országnak megvannak a maga szilveszteri hagyományai...