Jelenlegi hely

Kapcsolódjunk ki!

Kapcsolódjunk ki!

Egész életemben meghatározó volt a rendszeres mozgás, aktív sportolás, az egészséges életmód. Ennek előnyei a betegség, sérülés nélküli szabad életmód és a minőségi életvitel.

Az 1990-es években, már felnőtt fejjel, mikor bekerültem a munka világába fedeztem fel újra a masszázs nyújtotta előnyöket. Heti 1-2 alkalommal rendszeresen jártam 1 – 1,5 – 2 órás svéd- és sportmasszázsra. Cserébe elkerült minden betegség: influenza, nátha, s a felnőtt korban megjelenő egyéb betegségek. Később már magam is masszíroztam kezdetben ismerősöket, családtagokat, majd később már masszázsra vágyó vendégeket. Elvégeztem a svédmasszőri tanfolyamot, jelenleg pedig gyógymasszőri képzésre járok. Számomra a másokon való segítés, gyógyítás alap, nem csak megélhetésem egy része, hanem közösségi tevékenységem is. Megtaláltam a teljes harmóniát életemben ezzel a tevékenységgel, boldogságot, kiegyensúlyozottságot, örömet nyújt, amikor az elégedett vendégeimre nézek és látom a masszázsom pozitív hatásait.

A XVI. kerületben rendeztem be masszázsstúdiómat, ahol vendégeimet fogadom, illetve a masszázs zajlik.

Pihentető, relaxáló svéd- és sportmasszázzsal várom masszázsra vágyó hölgyvendégeimet  a XVI. kerületben. A rohanó, stresszes napjainkban mindenkinek szüksége van egy kikapcsolódó , felfrissítő, lazító masszázsra . 

A masszázs képes megszüntetni a szorongást, a stresszt, kiválóan oldja a feszültséget, csillapítja a fájdalmatés erősíti az immunrendszert, s mentes a mellékhatásoktól.

1 és 1,5 órás programok 

Klimatizált , füstmentes helyiség, diszkréció : csak a vendég és a masszőr van jelen , semmi nem zavarja a kikapcsolódást, ellazulást.

Kijelzőszámos hívásokat fogadok, sms-ben nem kommunikálok.

Facebook-on a: Hölgymasszázs XVI. frissítőmasszázs hölgyeknek és a Masszázspont 16 oldalakon is megtalál

 

Weboldalam: massagepoint.webnode.hu

TELEFONON ( +36703670913) várom bejelentkezését.

 időpontban a látogatását

További cikkek hasonló témában

Kánikulában ne csak igyunk, együnk is vizet!

A nyári folyadékpótlást segíti a megfelelően összeállított étrend...

Savtalanítás

Testünk arra hivatott, hogy minimum száz évet érjen meg, azonban...

Megfelelő folyadékpótlással...

...könnyebben megy a tanulás is! A megfelelő folyadékpótlás...

A csillogó fogakért

A csillogó, hófehér fogak ma már szinte alapkövetelménynek...