Jelenlegi hely

Hogyan nyerjük vissza szemünk élességét?

Hogyan nyerjük vissza szemünk élességét?

Sokunkkal előfordult már, hogy kíváncsian néztünk egy utcatáblát, vagy a moziba a feliratot, mégsem tudtuk elolvasni. Nehezen, de muszáj volt feldolgoznunk, hogy itt egy szemvizsgálatra, esetleg szemüvegre lenne szükségünk. Ez a jelenség nemcsak az idő múlásának köszönhető, hanem a gyakori számítógép használatnak, a megerőltetésnek. Van azonban megoldás…

Hogyan nyerjük vissza szemünk élességét? Én gyermekkorom óta szemüveget viseltem, ami a kamaszkorral és egyben a hiúsággal kicsit sem volt összeegyeztethető. Így maradt a megerőltetés, és a csak órákon viselt szemüveg, hiszen tanulni, táblát nézni mégis csak kellett. Ahogy teltek az évek a kontaktlencse mellett döntöttem, amit sokkal esztétikusabbnak éreztem, emellett kényelmesebb viseletnek. A fiatalkorral és az éjszakázással ez sem vált komfortossá, így a látáskorrekciós műtét mellett döntöttem, és azóta is bátran ajánlom mindenkinek…A lézeres szemkorrekciós műtét, már majd húsz éves múltra tekint vissza. Az módszer azonban újabb és újabb technikai eljárásokkal bővült.

 

Hogyan nyerjük vissza szemünk élességét?Az IntraLasik nevű beavatkozás pár éve az egyetlen olyan korrekciós műtétként „szerepelt”, ami maximális biztonságot, fájdalommentességet és azonnali eredményt garantált. A legtöbb páciens megretten, ahogy „a szemét érintő kérdések” szóba kerülnek, hiszen a legapróbb dolgok is fájdalmat okozhatnak. Ez a precíz technológia azonban lehetővé teszi, hogy semmit sem érezzünk, mégis 100%-os eredményt érjünk el.A műtétet mindenkor egy teljes körű szemészeti vizsgálat előzi meg, ahol megnézik a fénytörési hibát, megvizsgálják a szem állapotát, illetve azt, hogy van-e valami akadálya a szemkorrekciós műtétnek. A kontaktlencsét viselőknek a vizsgálat előtt szemüveget kell hordaniuk, hiszen a lencse befolyásolhatja a szaruhártya felszínét. Ha mindenen túl van a páciens, jöhet a műtét. A kezelést érzéstelenítő szemcseppeket követően végzik, az eljárás maximum tíz percet vesz igénybe. A látásjavító lézer kezelések során a szemfénytörését a szaruhártya adott rétegének elpárologtatásával változtatják meg, aminek következményeként a szaruhártya elvékonyodik. A lézer nagyon precízen a szaruhártyát olyan irányba állítja, ami megszünteti a rövidlátást, távollátást. A páciens fénytörését a számítógép térképezi fel, majd megtervezi a lézeres beavatkozás menetét.

 

<$535+www.focusmedical.hu$>Az IntraLasik eljárásnál a szem védőlebenyét nem emberi kéz vagy sebészeti műszer, hanem egy számítógép vezérelte speciális femtosecundumos lézerkészülék alakítja ki. Ez az eszköz minden páciens számára megtervezi az adottságainak megfelelő ideális védőlebenyt, s a speciális lézer ezt az ideális lebenyt alakítja ki, mely tökéletesen visszailleszkedik és rendkívül gyorsan, stabilan rögzül. Minden emellett az eljárás mellett szól, hiszen mentes mindenféle szövődménytől, roppant gyors a gyógyulás, a kezelés tervezhető, így a munkában és egyéb elfoglaltságban sem akadályoz. Készülni kell azonban, hogy a műtétet folyamatos kontrollvizsgálatok követik, hiszen a szaruhártya érzékelve a változást, vissza akarja állítani az eredeti állapotot. A szemcseppekkel küzdhetjük le a „javítósejtek” aktivitását, csaknem három hónap alatt. Ennyi áldozat igencsak csekély, az éveken át tartó kontaktlencse használatához képest, ráadásul költségkímélőbb is!
Így teljes nyugalommal dönthetünk a lézeres látáskorrekció mellett…
  

További cikkek hasonló témában

A gyömbér gyógyító ereje

A téli depresszió és a hideg miatti kedvetlenség ellenszere a...

Egészséges cukorhelyettesítő

A stevia növény Dél- és Közép-Amerikában honos, és arrafelé...

Miért szükséges párásítani?

A fűtésszezon beköszöntével egyre gyakrabban érezzük, hogy bőrünk...